Gyakori Kérdések
Az alábbi kérdések szinte minden hitelfelvétel előtt felmerülnek. Az Ön célja a meglepetések nélküli lakás finanszírozás. Ehhez szükséges, hogy Ön már az elején tisztán lásson, és tudja, mire számíthat.
A konzultáció és a teljes hitelügyintézés díjmentes az ügyfelek számára. A bankok a sikeresen folyósított hitelek után fizetnek közvetítői jutalékot, az ügyfélnek ez nem jelent többletköltséget. (Sőt, sok esetben kifejezetten kedvezőbb konstrukciót, extra kamatkedvezmény tudunk elérni.)
Az első alkalom általában 1,5–2 órás, mert itt minden lényeges kérdést részletesen átbeszélünk. A cél az, hogy ne maradjanak nyitott pontok, és már az elején tiszta képet kapjon a lehetőségekről. Szinte semmi egy 20 évre szóló döntéshez képest, annak csak kb: 0,0000085-öd (nyolc és fél milliomod) része.
Végignézzük az összes lakásvásárláshoz vagy lakáshitelhez kapcsolódó állami támogatásokat, és minden számodra releváns lehetőségről részletes tájékoztatást kapsz.
Otthon Start hitel / Babaváró kölcsön / CSOK Plusz / Falusi CSOK / Áfa támogatás / Munkáshitel / SZJA jóváírás lakáshitelhez / Közszférában dolgozók évi 1 millió lakáshitel támogatása / Többgyermekesek jelzáloghitel-tartozásának csökkentése / Fiatalok havi 150.000.- cafetéria támogatása / Piaci lakáshitelek / Személyi kölcsön
Ez nagyon sok mindentől függ, pl. az ingatlan elhelyezkedésétől, típusától, energetikájától, hiteltípustól, jövedelemtől. A válasz tehát mindenkinél más, a konzultáción erre a kérdésre is választ kapsz.
Ez nagyon sok mindentől függ, pl. az ingatlan elhelyezkedésétől, típusától, energetikájától, hiteltípustól, jövedelemtől. A válasz tehát mindenkinél más, a konzultáción erre a kérdésre is választ kapsz.
Általában igen, de ez függ attól, hogy megvan-e már a konkrét ingatlan, szeretnénk-e kérni egyedi kamatot banktól, szükséges-e előzetes egyeztetés a hitelképességgel kapcsolatban. Az első konzultáción:
- előzetesen felmérjük a hitelképességet,
- átbeszéljük az egyedi kamatlehetőségeket,
- és egy komplex finanszírozási tervet vázolunk fel, amely figyelembe veszi a hosszú távú költségeket és a későbbi mozgásteret is.
Ez nem akadály, sőt, sok esetben kifejezetten előny, ha a konzultáció még az ingatlan kiválasztása előtt történik meg. Ilyenkor tisztázható:
- >mekkora vételárban lehet gondolkozni, mekkora összegig érdemes keresni,
- milyen típusú ingatlan jöhet szóba, és
- milyen feltételeknek kell megfelelnie a finanszírozáshoz.
Nem kell elkapkodnod semmit. Nyugodtan kiválaszthatod a neked legjobbat! A konzultáció lényege a lehetőség felmérés, a tájékozódás és a felkészülés. A döntés mindig a tiéd, én abban segítek, hogy úgy hozd meg a döntést, hogy minden feltétel és következmény világos legyen.
Igen. A banki feltételek, belső szabályok és kedvezmények hétről-hétre változnak. Ami korábban jó megoldás volt, ma már nem feltétlenül az – különösen más élethelyzetben.
Ha megvan az ingatlan, folytatjuk az együttműködést a teljes ügyintézés során.
Teljeskörű ügyintézés, hogyan?Ha pillanatnyilag még nem aktuális a hitel, a kapott információk akkor is hasznos alapot adnak az ingatlan választáshoz, a döntéshez, az együttműködés későbbi folytatásához.
Személyesen vagy online videós formában, az igényekhez igazodva. A lényeg, hogy nyugodt körülmények között, kapkodás nélkül tudjunk beszélni.
Nem találta meg a kérdésére a választ?
A lakásvásárlás és a hitelfelvétel minden esetben egyedi.
Hozz megalapozott pénzügyi döntést
Egy lakáshitel hosszú évekre szól. Kezdd egy átgondolt, szakértői konzultációval díjmentesen, kötelezettség nélkül.